A korall spirituális hatása

A korallt már ősidők óta ismerik és szívesen viselik magukon az emberek. Az elnevezés a görög "korallion" szóból származik, jelentése nem ismert. A trópusi tengerekben élő, kolóniát alkotó puhatestű virágállatok kemény külső vázát nevezzük korallnak. A fehér és piros korallok szénsavas mészkőből, a fekete és kék változatok viszont szerves szaruanyagból állnak. Mivel könnyen megmunkálható, faragható, ezért ékszereket és dísztáragyakat is készítenek belőle. Eredetileg tompa fényű, de fényezés után minden korall üvegfényű lesz. Érzékeny a hevítésre, savakra, forró fürdőre és a viselés során kifakul.

A görög mitológiában a három gorgó eredetileg gyönyörű leányok voltak, de megsértették Pallasz Athénét. Az istennő haragjában olyan rúttá változtatta őket,kígyóhajú, pikkelyes, élesfogú szörnyekké, hogy aki rájuk nézett, azonnal kővé dermedt. A legenda szerint Medusza bűvős erejétől született korall is az átkok távol tartásában segített.
A görög hajók orrába szegezett korallal védték magukat a hajósok a viharoktól. De a mediterrán országokban a házak falára is aggattak korallt, főként pirosat, hogy elűzzék a rémálmokat, semlegesítsék a szemmel verést.
Az ókori mediterrán népekhez hasónlóan Egyiptomban is a fogak fehérítésére korallból, vörös achátból, habkőből vagy tojáshéjból nyert dörzshatású port kevertek össze illatos folyadékkal.

A korall ősidők óta erős védőkő. A vörös korall az anyaságot szimbolizálja. Úgy tartották, hogy minden várandós kismamának hordania kell egy vörös korall nyakláncot amely biztosítja a gyerek fejlődését az anyaméhben, megkönnyíti a szülést, és a szeretet meleg rezgése egész életében megmarad. A korallt kisgyermekeknél a láz jelzőjeként , illetve védelnezőként használták.
A vörös korall alkalmazható még depresszió ellen, segít a belső harmónia kialakításában, ugyanakkor növeli a szexuális étvágyat. Jótékonyan hat a koleszterin szintre, súlyproblémákra, aggodalmakra és rémálmokra.
A fehér korall csontproblémákra és húgyúti betegségekre javallott. Lelki hatásai: nyomasztó lehangoló érzéseket tisztítja.
A rózsaszín korall kedvező hatással van a szívritmus zavarokra, segít eltávolítani a méreganyagokat és csökkenti a végtagfájdalmakat.
A fekete korall a daganatos megbetegedésekben segít, illetve lelki-energetikai hatásai vannak, véd a rosszindulatú emberek fondorkodásaitól és negatív célzatú mágiától.



Szerelmi csalódás ihlette a titokzatos kastélyt Forida városban. Edward Leedskalnin lett emingráns hűtlen kedvese a 16 éves Agnes Stuff az esküvőjük napján elhagyta, a férfi elhatározta, soha nem múló szerelmét egy különleges oltárral örökíti meg: korallkőből kastélyt épít. 1921-ben látott munkához és 1951-ig, haláláig egyedűl dolgozott rajta, a mai napig kérdés, hogy modern gépek nélkül hogyan volt képes a szikladarabok mozgatására. És ki ne ismerné a híres rockénekes, Billy Idol Sweet sixteen című slágerét és az "édes 16 éves" lány egy valóban létező személy az a bizonyos Agnes Stuff volt.


